Franciahonban ért minket legutóbb az az élmény, hogy a teljesen jószándékú, nemrég végzett dietetikus pro bono edukálta szervezett módon a vele egy edzésre járó pajtásait.
A probléma csak az volt, hogy elavult, régi, meghaladott… „alapigazságokat” terjesztett. Amikor Petra belekérdezett, cáfolt… akkor annyi volt a védekezés, hogy „nekünk ezt tanították”. Ez baj.
Meg az is, hogy nincsen meg a kritikus gondolkodás, az utánaolvasás… … sajnos nem csak sztereotípia, hogy a franciák hadi lábon állnak az idegen nyelvekkel. Így eléggé limitált az, hogy mihez fér hozzá, mit tud elsajátítani.
Node, nézzünk bele kicsit jobban abba, hogy miként fejlődik a tudomány, s mit tudunk ebből hasznosítani.
„A szabványt vérrel írták”
Egy villanyszerelőtől hallottam az alábbi bölcseletet és nehéz vele kötözködni. Számos példa van a műszaki tudományok területén arra, hogy valami nem adta ki, mert:
- leszakadt a híd
- beomlott az alagút
- pukkant a reaktor
- lezuhant a repülőgép
- és így tovább.
Ilyen eseményeket követően alapos vizsgálatokat végeznek, aztán előbb-utóbb kiderült, hogy hol is volt a hiba. Ezután lehet változtatni a méretezésen, az anyaghasználaton, az eljárásrendeken, csekklistákon.
Néha az jön ki, hogy azért történt mindez, mert olyan helyzet állt elő, amire soha a büdös életben senki sem gondolt, de valahogy mégiscsak bekövetkezett!
Hosszú távú hatások – a BPA esete
Egy adott fejlesztési folyamatnál a tartósságot és az esetleges hosszú távú hatásokat is vizsgálják, de itt sem gondolhatnak mindenre.
Találkozott már valaki a „BPA mentes” felirattal?
A BPA (Bisphenol-A) nem friss felfedezés. A XIX. század végén fedezték fel, majd a két világháború között kezdték el adalékanyagként, bevonószerként használni. A polikarbonát-gyártásba 1958-ban került be. Többnyire palackok, fényáteresztő burkolatok és optikai lemezek előállítására használnak polikarbonátot. Egy igen jelentős, de szó szerint láthatatlan felhasználás a konzervek belső bevonata volt, mely a tartósságot növelte.
Azt már az 1930-as években felfedezték, hogy a BPA bár igen gyengén, de mégiscsak köt az ösztrogén-receptorokhoz. Az 1990-es évekre már kimutatható volt a környezetben és nem amiatt, mert tartós (elvileg pár hét alatt elbomlik), hanem azért, mert nagy mennyiségben használtuk. Aztán a 2010-es évekre már felmerült, hogy bizonyos esetekben, egyes fogyasztási szokásoknál a kis mennyiség és a gyenge kötődés is okozhat bajt, ezért a cumisüvegekből és hasonló termékcsoportokból gyorsan ki is tiltották.
Elvileg amíg ép a bevonat, addig nem fokozza a rákos megbetegedések kockázatát, s míg egy palack belseje ritkábban sérül, az étel konzervből való kikapirgálása során ez már nem annyira biztos.
Az EU-ban 2024-ben tiltották be, de a 2027 végéig tartó átmeneti időszakban még itt is előfordulhat.
Szóval úgy bő 90 év alatt módosítottuk is az irányelveket.
Éles váltás – az azbeszt
A hatféle színben előforduló ásványt évezredek óta használja az emberiség. Az északi népek az agyagedényeket ötvözték vele, később sírkamrák lámpásaiban használták éghetetlen tulajdonságai miatt. Nagyjából Kínától Nyugat-Európáig vannak nyomai használatának és persze Egyiptomban, valamint Kis-Ázsiában is.
Úgy a XIX. század közepén – az igények növekedésével – beindult az ipari szintű bányászata. Éghetetlen, szigetelő vonásai miatt papírral, textillel ötvözték, vagy építőanyagok (beton, tégla, tetőszerkezet, padlólap, csövek, vezetékek…) összetevőjeként hasznosították.
Személyes „kedvenc” felhasználásom: a fehér azbeszt-rostokat dekorelemként, műhóként hasznosították és nem csak filmforgatásokon, hanem háztartásokban is. Jól jött az éghetetlen dekor akkor, amikor még igazi gyertyák égtek a karácsonyfákon.
Napjainkban a brit épületek kb. fele tartalmaz azbesztet.
Az egészségre káros hatásai korán, már a XIX-XX. század fordulóján kiderültek. 1906-ban jegyezték fel az első halálesetet, melyet az azbeszthez kötöttek. Egy azbesztes textilt előállító üzemben dolgozó harmincas éveikben járó férfiak haltak meg viszonylag gyors egymásutánban. Mind a tizen nagy mennyiségű azbesztport lélegeztek be munkavégzés során.
Egyre több tüdőfibrózissal vagy tumoros betegséggel járó esetet írtak le.
A mezoteliómát, a mellhártya tumoros elváltozását az azbeszt okozza. Először 1931-ben írták le. Az aszbeszttel való kapcsolatot a második világháború idejére sikerült bizonyítani, de hát akkoriban voltak fontosabb dolgok is… a tűzbiztos szigetelés pedig nélkülözhetetlen volt. A diagnózist követően kevesebb, mint egy éve van a betegnek. Az USA-ban még mindig úgy 30 ezer halált okoz évente
Először a svédek tiltották be, 1982-ben. Ehhez a kezdeményezéshez azót már szerencsére sok ország csatlakozott, de még mindig nincs mindenhol tiltva a felhasználása, úgyhogy egy ideig találkozunk még a káros hatásaival.
A táplákozástudomány nehézségei
A fenti érdekességek után igazán nem meglepő, hogy a táplálkozástudomány még lassabban halad és az eredményeket is nehezebb átültetni.
Sőt, azt is meg kell említeni, hogy ez a „szerencsésebb néprétegek” problémája. Amíg bolygónk jelentős részén nem merül fel a kérdés, hogy mit egyenek, mert azt eszik, ami van, addig nehéz az ideális állapotokról beszélni.
Az sem segít, hogy túl sok a változónk. Külön kellene venni a fiúkat, a lányokat, az aktívakat, a kanapé-krumplikat, az alkoholizálókat, a józanokat, a dohányzókat, a sütizőket, a húsevőket, a… …
S persze az sem segít, hogy pontatlanok az adatok. Ha megkérdeznek, hogy a héten hány gramm zöldséget fogyasztottál, tuti nem lesz pontos az adatszolgálatatásod. Meg akkor sem, ha nem akarod magad jó fényben feltüntetni egy … khm… felülbecsült adat segítségével.
Ritka az a kutatás, ahol tényleg sok résztvevőt, hosszú ideig és objektíven vizsgálnak. Ilyenek voltak régebben a börtönkísérletek vagy az iskolai és laktanyai vizsgálatok. Ezeket ma már gyakran etikai okok miatt nem lehetne kivitelezni.
Fehér holló a Framingham Study, mely 1948. óta tart, immáron generációkon átívelően. Framingham városka lakóit (eredetileg 5209 embert) követik a szív-érrendszeri betegségek előfordulása szempontjából. Hogy mik az esetleges provokáló faktorok, milyen például életkilátásoknak néz elébe egy hiperlipidaemias, kövér, dohányzó, postmenopauzás nő. A válasz: az életkilátásai nem túl fényesek.
Persze itt is vannak nehézségek, fals adatok, de közel 80 év adatai alapján már azért egész bátran lehet nyilatkozni.
A kék zónák és a pima indiánok
A magas életkort megélt közösségeket (kék zónák) vizsgálva jutottak arra, hogy a növényi étrend, a mozgás, a közösségi élet… milyen jótékony hatással bír a tartósan egészséges élet szempontjából, DE:
itt nagyon fontos, hogy ez egy visszatekintő, retrospektív kutatás. A ma Okinavában élő 40 éves kisebb eséllyel fog 100 évig élni, mert az ő életmódja nem olyan, mint a nagyapjáé volt 60 évvel ezelőtt. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a második világháborút (járványostul, éhezésestül) túlélni már önmagában jelentősen szelektálta a vizsgált csoportot.
A kaliforniai adventisták viszont az Egyesült Államokon belül képesek sokáig és minőségben élni. Az ottani tapasztalatok és következtetések iránymutatása könnyebben beépíthető a mindennapjainkba.
Klasszikus életmódbeli példa volt az egyetemen a „pima” indiánok két csoportja. Ma már O’odham vagy O’otham néven (jelentése: folyami emberek) utalnak rájuk. Mint később kiderült a „pima” a nyelvükön azt jelenti: nem tudom. Feltehetően nehézkesen kommunikáltak az első európai emberekkel és akkor értették félre egymást.
Eredeti területük a mai Arizona és Mexikó határán volt és ahogy forgott a világtörténelem kereke, a népcsoport kettészakadt. Akik a „mexikói” életmód szerint éltek, tovább maradtak egészségesek. Az USA-beli rokonok pedig viszonylag hamar áldozatul esnek a cukorbajnak vagy a szív-érrendszeri megbetegedéseknek.
Hasonló változásokat jegyeztek fel azon japánok és mexikóiak esetében is, akik az USA-ba költöztek. A környezeti hatások – pl. a szokások és az életmód – jóval erőteljesebbek, mint amit a genetika révén otthonról hozunk, de itt sem egy-egy apró összetevőt néztek, hanem egy drasztikus változást okozó „csomagot”.
Margarin? Vaj? Francia paradoxon?
Margarin vagy vaj? Lehetőleg egyiket sem, de ha már mégis, akkor inkább egy kevés vaj.
Hallottál már a francia paradoxonról? No, akkor: képzelj magad elé egy tipikus francia életmódot. Bor, konyak, dohány, zsíros sajtok, kacsamáj, pompás sütemények, pékáruk… és ennek ellenére meglepően alacsony szív-érrendszeri halálozási mutatók.
Sokáig nem tudták hova tenni a számokat. Felmerült, hogy a több séta, a minőségibb ételek, a kevés cukros üdítő okozza ezt a torzulást, de egyiket sem tudták bizonyítani.
Most ott tartunk, hogy igazából nincs is francia paradoxon, „csak” a statisztika volt hibás. Ugyanis ha valaki autóvezetés közben infarktust kapott és nekiment a falnak, akkor ő autóbalesetben halt meg és nem az infarktusa miatt.
Úgyhogy elkezdték újranézni és korrigálni az adatokat. Sajnos nincs semmilyen előnye a tipikus francia életmódnak. Mondjuk a munkához úgy állnak hozzá, hogy más is odaférjen, teli vannak szabadnappal és mindig találnak okot egy jó sztrájkra… szóval lehet, mégis van előnye a francia életmódnak!
Akkor most mi is az egészséges?
A hangsúly a „most”-on van. Finomhangolások biztos lesznek, de talán a fő csapásirányok maradnak.
Tételesen:
- testösszetétel: magasabb izom-, alacsonyabb testzsírszázalék
- döntően (90+%) növényi étrend, magas fehérjebevitel
- többnyire feldolgozatlan táplálékok
- káros szenvedélyek (dohányzás, kábítószer, alkohol) mellőzése
- hatékony stresszmenedzsment
- közösségi élet
- minőségi alvás
- állóképességi és rezisztencia edzések: cél a száraz testtömeg és a VO2max növelése
És ami a legszebb az egészben: ez nem jár többletköltséggel, csak odafigyeléssel.
