Mikor azt tapasztaljuk, hogy az egészségügy és az oktatás zászlóshajóiból tengeralattjárók, majd pedig oceánfenéken pusztuló roncsok lesznek – és ezt sajnos egyre többen tapasztalják a saját bőrükön is – csodásabbnál csodásabb koncepciók hangzanak el, hogy mennyi CT-t, MR-t, lélegeztetőgépet, szuperkórházat… … vagy éppen iskolát fognak felépíteni a rendszerre öntött csilliárd forintokból.
Szerintem ez egy rossz út.
Hogy jutottunk ide?
Az elmúlt nyolcév évtizedekben – bár már voltak jelek – politikailag nem igazán érte meg hozzányúlni ezekhez a kényes területekhez. Szavazhattunk vizitdíjról, röghöz kötötték a diplomásokat, életpályamodellt kaptak a pedagógusok és készült sok-sok tanulmány a lehetőségekről. Utóbbiak egy része titkos, mert ugye ezek teljesen lényegtelen, zárt körökre tartozó dolgok amúgy…
Ami hiányzott? A ciklusokon átívelő, egységes koncepció, valamint a mögé álló össznépi akarat.
Hol tartunk?
Természettudományos szaktanárból előfordul, hogy félmegyénként van 1-2. Ők „roadshowznak” az intézmények között. Minden nap máshol darálják le a kötelező tananyagot, ezzel némi esélyt adva a nebulóknak. Sajnos reális az a perspektíva, hogy a nem megfelelő oktatásban részesülő gimnazisták nem jutnak be a szívüknek kedves, tehetségüknek megfelelő intézménybe, mert nem kapták meg azt a hátteret, mely a pontharcos felvételinél szükséges.
Kb. kétmillió embernek nincs háziorvosa, vagyis persze van… papíron. Valaki biztos „önként jelentkezett” helyettesnek. Így fordulhat elő, hogy adott kistelepülésen heti 1(!), azaz egy óra háziorvosi rendelés áll a lakosok rendelkezésére. Esélytelen ennyi idő alatt érdemi munkát végezni. Még az adminisztratív kötelezők (pl. táppénz, jogosítvány, vényfelírás, beutalás) is necces.
Aztán ugye ott vannak a szakrendelések, ahol most már mondhatni megszűnt a területi ellátási kötelezettség (azaz mindenki oda megy, ahova tud), de ezt szakmailag nehéz üdvösnek mondani. Lehet, hogy a beteget megvizsgálja valaki, elindul egy terápiás út, de hogy ki fogja utánkövetni, ugyanarra gondol-e a következő, mint az aktuális ellátó… jóégtudja.
„Ha három beteget három orvos vizsgál, akkor kilenc különböző vélemény születhet” – Millásreggeli
Mit nem kéne tenni?
Ráönthetjük a rendszerre az összes stadion és zebra árát, akkor sem lenne sokkal jobb a helyzet.
Az elmúlt időszakban kórházakat nem zártunk be, mert ugye az csúnya, gonosz dolog. Cserébe progresszivitások csökkennek és ágyak „szünetelnek”. Igen, szünetelnek. Pl. a marcali szülészeten 2016. óta szünetelnek az ágyak. Bezártuk az osztályt? Nem. Zajlik nőgyógyászati betegellátás? Nem. Csak az ágyak szünetelnek.
Nem szabad, hogy egy újabb rövidtávú (max. négyéves) koncepció mentén haladjon a módosítás, mert akkor csak még lejjebb ásunk a gödör mélyén
Mit kéne tenni?
Szerintem a kulcs az oktatás és annak minden szintje. Heti szinten látunk el analfabéta betegeket. Igen, vannak még ma is. Sőt, sokan annyira, hogy a nevüket sem tanulták meg „lerajzolni” vagy éppen egy aláírást eszközölni. Ők X-eket használnak aláírás helyett.
De volt olyan betegem is (nyugdíjas éveket erősen közelítő férfi), aki tőlünk tudta meg, hogy két veséje van. Az, hogy a női anatómia milyen csodákat rejt és hogy mik a hatékony fogamzásgátlási technikák… regényeket lehetne megtölteni a sztorikkal!
Szóval oktatás-oktatás-oktatás… Óriásplakáton szorzótábla, anatómiai magyarázat. Időjárásjelentés előtt táplálkozástudományi percek. A lehetőségek száma végtelen.
Ha ma elkezdjük, akkor talán úgy 20-30 év múlva már az eredményét is látni fogjuk.
Hova kéne forrást biztosítani?
- Intézményi étkeztetésre például. Hogy napi 2-3x biztos kapjon minőségi táplálékot mindenki, aki valamilyen szinten állami ellátásban részesül.
- Fokozatosan bővített rendszerben saját testsúlyos edzéseket biztosítani, hogy a helyes mozgásforma elsajátítása meglegyen.
- Bővíteni a közösségi programokat, melyeknél mind a mozgás, mind az egészséges táplálkozás „szóhoz jut”.
- Elérhető árú és tápláló ételeket népszerűsíteni újságokban vagy éppen webes hirdetésekben.
Miért most? Miért itt? És amúgy is…
Jelenleg majdhogynem a vakszerencsén múlik, hogy valaki megfelelő egészségügyi ellátást kap és még ha kap is, a legmodernebb technológia és a legdrágább gyógyszerek sem képesek az önkárosító betegen segíteni. Napi szinten látom, hogy az onkológián „fekvő” fejkendős hölgyek dohányoznak…
Szóval a pénzt a prevencióba, a megelőzésbe kell fektetni, ami bár kezdetben drágábbnak tűnik, hosszabb távon bőséggel behozza az árát!
